Magam hozom a döntéseimet

A szkeptikusabbak táborát erősítettem mindig is. Egy baráti társaságban találkoztam Klaudiával. Elsőre remekül elbeszélgettünk, fény derült arra, hogy mivel foglalkozik. Felkeltette az érdeklődésem, és egy engem már nagyon régóta foglalkoztató kérdéssel fordultam hozzá, illetve kerestem fel Őt.
Talán nem vagyok egyedül azzal, hogy ha azt mondom, hogy “Édesanyámnak élek”. Minden gondolatomban benne van, minden döntésem előtt arra gondolok “vajon Anyu mit szólna ehhez?”, “mit tenne, hogy cselekedjek, hogy neki is jó legyen?”
Ez mind nagyon kedves gondolat, de nem feltétlenül ideális érett, önálló nőként.
Egyre jobban éreztem, hogy bár már kevésbé vagyok presszionálva, mint tini koromban, de Anyu mindenhol ott van. Ez azért lássuk be, egy idő után, persze ha realizáltuk, akkor nagyon kellemetlen helyzeteket tud teremteni, furcsa szituációkba sodorhatjuk magunkat.
Klaudia ezt szívesen orvosolta, nagyon megható pillanatokat éltem át, felszínre törtek bennem olyan érzések és gondolatok, amikről nem is tudtam, vagyis tudat alatt végig ott voltak, és ezek kvázi irányítottak engem.
Még nem vagyunk túl egy “teljes kúrán”, de sokkal könnyebbnek érzek jó néhány élethelyzetben dönteni, felelősséget vállalni, és ami a legfontosabb: amikor érzem, hogy jön a gondolat, hogy “Anyu mit tenne a helyemben?”- tudatosan hárítom ezt az ideát, és szó szerint fellélegzek!
Ezek hatalmas lépések számomra!
Száz szónak is egy a vége: az önismereti “tréninget” folytatom, mert jó kezekbe kerültem!
Köszönöm szépen Klau, hogy elindítottál az úton!


Timi

Comments are closed.