A pók iszonytól a nyugalomig

Szeretném megosztani veletek az én személyes tapasztalatomat, élményemet és nem utolsó sorban gyógyulásom kezdetét, amit Klaudiának köszönhetek!
Amivel én fordultam hozzá az a mérhetetlen, már beteges szintű pók iszonyom miatt volt. Hozzá teszem hosszú- hosszú idő kellett mire rávettem magam, hogy elmenjek egyáltalán és kezdjek valamit a félelmemmel. Még akkor is, ha ez már olyan mérteket öltött, hogy nem tudtam a barátnőmmel a kertben felhőtlenül beszélgetni, mert a szemem sarkából azt lestem merre lapulhat-, egy vagy mikor mászik rám. Szinte azt lehet mondani, ilyenkor az őrület és a sokk hatása alá kerültem. Képes voltam lefekvés előtt az ágyat elhúzni, nincs-e egy mögötte. Amikor elkezdtük az egészet nem igazán hittem ebben az egészben, ráadásul én egy “adj uram isten, de rögtön” típusú ember vagyok, viszont már az első oldás után észleltem a változást. Szóval először is elmondtam a problémámat majd beszélgettünk, már ez nagyszerű volt, mert maga Klaudia személyisége megnyugtatóan hatott rám. Ezután kezdődött a móka… bele mentünk a mélységekbe, ami nem minden esetben leányálom, sőt bevallom én nem is nagyon akartam tudni, de a lényeg, amikor az ember kezd rájönni, mi a bibi az mesés. Azt is bevallom, én még a második alkalommal is egy kicsit szkeptikus voltam-, hogy ez tényleg működik-, de gondoltam, ha már elkezdtük, csináljuk. Na, és itt jön számomra a lényeg, nem kell benne 100%-ban hinni, mert működik. Nem tudom, hogyan és miként, de működik!!! Azt nem mondom, hogy már a kedvenc háziállatom a pók és kutya helyett pókot tartok, de legalább odáig eljutottam, hogy ha meglátok- egyet, nem kapok hiszti rohamot és tudok nyugodtan a kertben ülni.
Ez még csak a kezdet, megbeszéltük, hogy ki tudja a végén még szeretni is fogom őket!! Egy szónak is száz a vége, nem bántam meg, hogy több évi unszolásra elkezdtem-, önmagammal és a félelmeimmel foglalkozni. Mindenkinek csak ajánlani tudom!

Anikó

Comments are closed.